Biztonságos és könnyen kezelhető visszaélés-bejelentési rendszer

A Reportee visszaélés bejelentő rendszere segíti vállalkozását abban, hogy hatékonyan és egyszerűen megfeleljen a visszaélések bejelentésével kapcsolatos hazai előírásoknak, továbbá az ESG szabályok szerinti panaszkezelési rendszerként is használható.
visszaélések adminisztrálása
Adatok titkosítása

Kinek kötelező a visszaélés-bejelentési rendszer létrehozása?

A Bejelentővédelmi törvény, közismertebb nevén whistleblowing szabályozás minden nagyvállalatot érint, jelentős részükre pedig az ESG szabályozás hatálya is kiterjed.

Bejelentővédelmi törvény

A Bejelentővédelmi törvény előírja, hogy legalább 50 fő foglalkoztatotti létszám esetén minden vállalat köteles belső visszaélés-bejelentési, azaz whistleblowing rendszert működtetni. Ezen felül néhány speciális esetben 50 fő alatti létszám esetén is kötelező visszaélés-bejelentési rendszert létrehozni. Az állami szervek és a helyi önkormányzati szervek kötelesek a panaszokat és a közérdekű bejelentéseket a jogszabály szerint kivizsgálni.

ESG törvény

Az ESG előírások jellemzően nagyvállalatokra vonatkoznak. Azokat a cégeket is érinthetik az ESG előírások, akik nagyvállalatok szerződéses partnerei, beszállítói, hiszen az ESG hatálya alá eső nagyvállalatok kötelesek átvilágítani a beszállítóikat a megadott fenntarthatósági szempontok szerint.További információ a törvényről itt olvasható.

Miért válassza a Reportee visszaélés bejelentő rendszerét?

Hatékony ügykezelés

Lehetővé teszi a visszaélések és panaszok gyors szűrését, kezelését és lezárását.
Bejenetések adminisztrálása

Jogszabályi megfelelés

Az ügyvédek által felügyelt Reportee megfelel a Bejelentővédelmi törvény előírásainak és segíti vállalkozása ESG megfelelését is.
jogszabályi megfelelésGDPR megfelelésGDPR megfelelésNJT megfelelés

Multimédiás bizonyítékok csatolása

A Reportee bejelentőfelülete lehetővé teszi a bejelentéshez szöveg, videó és hangfelvétel csatolását is.
multimédiás bizonyítékok csatolása

Anonim vagy valós név használata

A bejelentések névvel vagy anonim módon is megtehetőek.
anonim vagy valós nevű bejelentés

Angol és magyar nyelven is

A Reportee bejelentő és adminisztrációs felülete elérhető magyarul és angolul is.
Angol és magyar nyelven

Státuszok követése

Az admin felület lehetővé teszi a bejelentések státuszának egyszerű követését és hatékony feldolgozását.
Bejelentések hatékony kezelése

Belső kommunikáció

A Reportee segítségével a bejelentő és a visszaélés-bejelentési rendszer adminisztrátora szükség esetén biztonságosan tud kommunikálni.
könnyű kommunikáció a bejelentő és adminisztrátor között

Biztonságos

A Reportee maximális hangsúlyt helyez a bejelentések biztonságos kezelésére és az adatok megfelelő tárolására.
Ellenőrizze a törvényi megfelelést 3 percen belül.

Megfelel az Ön vállalkozása a visszaélések bejelentésével kapcsolatos hatályos jogszabályi előírásoknak?

Ellenőrzés

Hogyan működik a Reportee?

Visszaélés bejelentés webes felületen

Bejelentés

Az érintettek nyilvános, könnyen kezelhető webes felületen tudják bejelenteni a visszaéléseket, panaszaikat névvel, vagy anonim módon. A bejelentők fájlokat is csatolhatnak. A bejelentőket gyakorlatias útmutató segíti a pontos és releváns bejelentések megtételében.

Bejelentések kezelése

A bejelentések egy adminisztrációs oldalon jelennek meg a vállalkozás számára, ahol az összes bejelentés egy helyen kezelhető és rendszerezhető.
Az innovatív bejelentéskövetési megoldásoknak köszönhetően az anonim bejelentővel is lehetségessé válik a kétirányú kommunikáció, a bejelentő mégsem válik beazonosíthatóvá a vállalkozás számára.
Bejelentések adminisztrációja
Bejelentések kivizsgálása

Ügyek kezelése és lezárása

Megkezdődik az ügyek kivizsgálása. A Reportee a bejelentések kivizsgálása során is segít: a kivizsgáló személyeket hasznos információkkal látja el a kivizsgálás különböző szakaszaiban, például figyelmezteti őket a közelgő határidőkre vagy adattörlési kötelezettségekre.

Vevőink véleményei

Reportee valóban minden törvényi előírásnak megfelel és segít céged ESG pontszámának a növelésében is. Lorem ipsum dolor sit amet consectetur. Neque. Lorem ipsum dolor sit amet consectet Egestas ultrices mi leo Lorem ipsum dolor sit amltrices mi leo
Békés Rita
Vezető
Általános mosópor Kft.

Kovács János
Műszaki igazgató
Kovács Művek Zrt.
Reportee valóban minden törvényi előírásnak megfelel és segít céged ESG pontszámának a növelésében is. Lorem ipsum dolor sit amet consectetur. Neque. Lorem ipsum dolor sit amet consectet Egestas ultrices mi leo Lorem ipsum dolor sit amltrices mi leo
Hájláj Tímea
Operatív igazgató
Recusandae Kft.
Reportee valóban minden törvényi előírásnak megfelel és segít céged ESG pontszámának a növelésében is. Lorem ipsum dolor sit amet consectetur. Neque. Lorem ipsum dolor sit amet consectet Egestas ultrices mi leo Lorem ipsum dolor sit amltrices mi leo
Áron Sándor
Marketinges
Addel Bt.
Reportee valóban minden törvényi előírásnak megfelel és segít céged ESG pontszámának a növelésében is. Lorem ipsum dolor sit amet consectetur. Neque. Lorem ipsum dolor sit amet consectet Egestas ultrices mi leo Lorem ipsum dolor sit amltrices mi leo
Békés Rita
Vezető
Általános mosópor Kft.

Három érv a Reportee mellett

Gyors bevezetés

Külső segítség, telefonálás és bürokratikus útvesztők nélkül regisztráljon, és néhány perc beállítás után már használhatja is a rendszert. Igény szerint a rendszer felállításához jogi támogatást, vagy a működtetéshez bejelentővédelmi ügyvédi szolgáltatást is biztosítunk.

Költséghatékony

A kedvező árazási struktúra megfelel a kisebb és nagyobb cégek igényeinek, nem kompromittálva a biztonságot, használhatóságot és a jogszabályi megfelelést.

Fejleszti vállalkozását

A Reportee hozzájárulhat a vállalkozás hiányosságainak feltérképezéséhez és ezáltal a vállalkozás folyamatainak, működésének fejlesztéséhez.

Árazás

Kedvező árazás vállalkozása méretére és igényeire szabva.
Havi és éves fizetési lehetőséggel. Próbálja ki ingyen 30 napig.
Éves
Havi

Mini

1-49 fős cégek részére
18 000 Ft
/év
Az ár az Áfa-t nem tartalmazza.
Egy összegben fizetendő:
18 000 Ft + áfa/év
Regisztrálok
Jogszabály kompatibilis
Támogatja vállalkozása GDPR megfelelését
Belső-visszaélés bejelentési rendszer funkció
Publikus bejelentési felület
Korlátlan bejelentés
Fájlfeltöltés
Privát URL minden bejelentéshez
Korlátlan felhasználószám
Letisztult felhasználói felület
Jogosultság és státuszkezelés
Felhasználó rendelése bejelentéshez
Értesítés új bejelentésről
Bejelentés követés
Magyar és angol nyelvek támogatása
A bejelentések adatainak biztonságos tárolása 5 évig
Statisztikák (hamarosan)
Egyedi fejlesztések (hamarosan)
Igény szerinti ESG panaszkezelési funkció
Teljeskörű testreszabhatóság (hamarosan)
Migrálás más szolgáltatótól
Több szervezet kezelése (hamarosan)
Éves megtakarítás: 84 000 Ft

Medium

50-149 fős cégek részére
21 000 Ft
/hó
Az ár az Áfa-t nem tartalmazza
Egy összegben fizetendő:
252 000 Ft + áfa/év

Éves megtakarítás: 132 000 Ft

Max

150-250 fős cégek részére
33 000 Ft
/hó
Az ár az Áfa-t nem tartalmazza
Egy összegben fizetendő:
396 000 Ft + áfa/év
Regisztrálok
Jogszabály kompatibilis
Támogatja vállalkozása GDPR megfelelését
Belső-visszaélés bejelentési rendszer funkció
Publikus bejelentési felület
Korlátlan bejelentés
Fájlfeltöltés
Privát URL minden bejelentéshez
Korlátlan felhasználószám
Letisztult felhasználói felület
Jogosultság és státuszkezelés
Felhasználó rendelése bejelentéshez
Értesítés új bejelentésről
Bejelentés követés
Magyar és angol nyelvek támogatása
A bejelentések adatainak biztonságos tárolása 5 évig
Statisztikák (hamarosan)
Egyedi fejlesztések (hamarosan)
Igény szerinti ESG panaszkezelési funkció
Teljeskörű testreszabhatóság (hamarosan)
Migrálás más szolgáltatótól
Több szervezet kezelése (hamarosan)

Enterprise

Nagyvállalatoknak, egyedi igényekkel
Egyedi árazás
Írjon nekünk

28 000 Ft

44 000 Ft

Szüksége van jogi segítségre?

Ügyvéd partnereink segítenek akár a visszaélés-bejelentési rendszer bevezetésével kapcsolatos egyedi jogi kérdések megválaszolásában, akár a visszaélések kivizsgálásában, ez utóbbit bejelentővédelmi ügyvédi szolgáltatás formájában.
Dr Simon Emese

Reportee blog

Legyen a partnerünk!

Ajánlja a Reportee-t kedvezményesen az ismerőseinek, üzleti partnereinek, és részesüljön a bevételekből minden sikeres ajánlás után.
Érdekel a partner program

Gyakran ismételt kérdések

Mi is az a Bejelentővédelmi törvény (közismertebb nevén panasztörvény)?
Miért előnyös a hatékony visszaélés-bejelentési rendszer a cégek számára, azon felül, hogy teljesítik a jogszabályi kötelezettségüket?
Kinek kötelező visszaélés-bejelentési rendszert létrehoznia?
Mely 50 fő alatti cégek számára kötelező visszaélés-bejelentési rendszert létrehozniuk?
Mióta van hatályban a Bejelentővédelmi törvény?
Mi történik, ha a cégem (illetve bármely egyéb foglalkoztató) nem felel meg a Bejelentővédelmi törvény előírásainak?
Hogyan kell tájékoztatni a potenciális bejelentőket a visszaélés-bejelentési rendszerről és mit kell tartalmaznia a tájékoztatásnak? 
Működtethető-e cégcsoportszintű, közös whistleblowing rendszer? Az anyavállalat bevonható-e a bejelentések kivizsgálásába?
Mit jelent az ESG?
Kikre vonatkozik az ESG?
Mit értünk panaszkezelés alatt az ESG szabályozás szerint?
Mi lehet a bejelentés tárgya az ESG szabályozás hatálya alatt?
Mi az az ESG-pontszám?